Kedd, korai kelés, álmos szemek, hűvös hajnal, másfél óra vonatozás után azonban megérkeztünk Veronába, ragyogó napsütésben ébredező város. Verona meggyőzött, egy pici, de annál szebb város, amelyet kettészel az Adige. Hiányzott a víz közelsége, itt Bolognában ha folyóra vágyom, elmegyek az egy szem csatornánkat megnézni, hátha van benne víz… De szolnoki lévén, aki már évek óta Budapesten él tud hiányozni a nagy víztömeg, szeretem nézni, ahogy a Tisza, vagy a Duna folyik, magukkal sodornak ágakat, az állandóságot jelentik számomra és azt, hogy ne felejtsem el, hogy vannak nagyobb erők is, mint az ember. Természeti katasztrófák, hatalmas erők vagy csupán apró sejtek rosszindulatú túlburjánzása…
Szóval megérkeztünk a vasútállomásra, ahol vettünk egy térképet, mert az mindig kell, és egy kb. húsz perces kellemes sétával be is értünk a falakhoz. Ott a következő felirat fogadott, Shakespeare örökbecsű művéből, a Rómeó és Júliából:
Verona falain kívül nincs világ...
Elmélkedik...
Az egész város ennek a szerelemnek van szentelve, ami nem is létezett, de a város megtesz mindent, hogy meggyőzze a turistát, hogy tényleg élt itt egykoron két szomorú sorsú szerelemes fiatal, akik szerelme csak a halálban teljesedhetett be. Verona városa pedig úgy tiszteleg e legendás szerelem előtt, hogy mindenfele bronzreliefe-ken mutatják be a veronai szerelmesek történetét. A Piazza Brà-n van egy park, ott láttam egy, a Júlia társaság által állíttatott, azzal a felirattal, hogy ha hiszünk az igaz szerelemben, akkor nem menjünk el Júlia sírjához és dobjunk egy szál virágot a sírra. Elég hathatós PR, mert a végén, egy pár pillanatra engem is sikerült a Júlia-Rómeó hívők táborába terelniük, egészen addig, amíg anyukám nem mondta, hogy őt érdekelné, hogy kié lehetett Júlia háza eredetileg. De ringassuk magunkat bele Vilmos bácsi fikciójába! Nézzük a képeket!
A bál. Júlia és Rómeó először találkozik. (Olyan, mintha Júlia hajára ráléptek volna, és ezért hanyatlik hátra ennyire a feje... )
Az erkély
A titkos esküvő
A nászéjszaka
Maga a tábla egészben.
A tér mellett található az ókori amphiteatrum. Gyönyörű állapotban, nyilván eltörpül a Colosseum mellett, de még így is rendkívül impozáns alkotás. A jegy drága volt ahhoz, hogy belülről is megnézzük, de kívülről is be lehet látni. Körülötte a szokásos olasz látványshow, harisnyás gladiátorok, azért már tud hideg lenni… Amit nem értek a szobrok, mármint a szobornak álcázott emberek, pocakos Szabadság-szobor, Tutankhamon és hasonlók… Mi közük van ehhez? Che c’ entra? Ahogy az olasz mondja. Végigsétáltunk a városközepén egészen a Piazza delle Erbe-ig, ahol kirakodóvásár van, sok-sok vicces dolgot lehet kapni, nekem a kedvencem, a Júliát rózsaszín Vespán menekítő Rómeó volt, persze mindez egy “ízléses” hűtőmágnesen… Sajnos a kép, nem valami éles, mert suttyomban készült, de azért megér egy pillantást:
Hűtőmágnesek.
Emellett különböző szobrocskákat lehet kapni, egymást ölelgető fiatalok, erkélyjelenet, és ki tudja még mi. Anyukám meglelte az egyetlen egyedülálló Júliát, neki nem kellett Rómeó.
Nem messze ettől tértől van Júlia-háza. Az udvarra ingyen be lehet menni, de a házba már fizetni kell. Nagy szerencsénkre az udvaron van Júlia szobra, amihez az a babona kötődik, hogy aki megfogja Júlia jobb mellét, megleli az új szerelmét. Hiszik vagy sem, rengeteg ember fogdossa szegényt, még olyanok is, akik láthatólag együtt érkeztek, apa fogdos anya fényképez. Gondolom, nem is tudják miért van ez az egész cécó? Vagy csak biztosra akarnak menni, hogy a válást követően is boldogok lesznek?
Sikerült lencsevégre kapnom a sokáig nem árválkodó Júliát, mielőtt még mi is megmarkolásztuk volna. Hozzáteszem, hogy egész prűd a turista társadalom, mikor én jöttem, és megfogtam, ez egy szobor könyörgök, felhördült a színes ki társadalom. Istenem, a babona szerint a mellét kell megfogni, nem a csípőjét, vagy a nyolcas bordáját…
A molesztált lány.
Rómeó perspektívájából.
A háza eléggé furcsa, nem úgy néz ki, mint a hollywood-i filmben, nem leveleket írnak a lányok, hanem mindenki ahol csak tud, a középkori falakon rögzíti írásban el nem múló érzéseit. Ez engem meglepett, én nem engedném, hogy összefirkálják a falakat. A lakatok még csak-csak, az egy dolog, bármikor levághatja az ember, de az alkoholos filc…
Alkotás közben...
Majd visszatérve a már jól ismert térre, itt is érdemes megnézni a környező épületeket, nagyon szép reneszánsz palota van a kút mögött, a falfestmények egyszerűen lélegzetelállítóak.
Legalábbis nekem tetszenek.
Nem messze magasodik a Torre dei Lamberti, ahova mintegy 4,50 euróért fel is lehet menni, és megcsodálni a kilátást, ami tényleg szép lehet, de fel lehet baktatni a a folyón túl a dombokra, ami ingyen van és ráadásul meseszép a táj onnan fentről. Ami még turistacsalogató az a bálna csont, ami a toronynál lóg az ember feje felett, a legenda szerint az első igaz emberre fog ráesni, aki elmegy alatta, az útikönyv meg is jegyzi, hogy hiába parádéztak alatta pápák, egyszer se esett le, hozzáteszem, hogy nem egy hajszálon lóg, hanem fémből készült valamin. Mondjuk a logikát nem értem, ha végre lenne egy igaz ember, miért kellene agyonütni egy bálnacsonttal? Mindegy, mi is megpróbáltuk, de még csak meg se ingott, azért a fejem behúztam, hátha… 🙂
A bálnacsont.
Majd megérkezünk egy térre nevezeten a Piazza dei Signori-ra, ahol egy Dante szobor tekint a távolba merengve. Dante és én nagyon egymásra találtunk, most már láttam a sírját, és azt a házat is ahol született, utána olvastam, de erről majd később, a firenzei írásomban. Veronában vendégeskedett évekig, miután Firenzéből mennie kellett.
Dante
Láttuk az egyik legrégebbi család temetkezési helyét, az ún. Le Arche scaligere-t. Nem túl sok jó képet tudtam készíteni a nap miatt, igen meglehetősen meleg volt, főleg az otthoni fogvacogtató hideggel vetjük össze. Itt ültünk be egy cappuccinora. Nekem volt fontos, hogy megörökítsem anya első igazi kávéélményét, amiért utálni fog, hogy felteszem, de ez az én blogom, én vagyok a főnök. 🙂 Íme:
Anya és a cappuccino.
Még Rómeó háza is meglett, valahogy az kevésbé látogatott, de nem lakott messze Júliától. Engem mindig is Mercurtió érdekelt, vajon neki is van háza, kár, hogy a mű elején meghal, pedig milyen jó a humora. 🙂
Ezt követően sétáltunk át a folyón és másztunk fel a dombra/hegyre igazság szerint nem tudom. De nagyon szép, megéri, útközben be lehet lesni az archeológiai múzeum éppen folyó ásatásaiba, majd felérve csodás képeket lehet készíteni. Rengeteget láthattok, a Verona fül alatt, meg egyébként is ott találjátok az összeset, mintegy 400 fotót. Japán turistát is megszégyenítően sokat fényképezem. 🙂
Szép... 🙂
Beleszerettem Veronába és kész. Dórival már az ingatlanvásárláson törjük az agyunk. Nem tudom, hány szervem kell eladni, de szeretnék még egyszer visszajönni ide. Visszafelé sétálva még megnéztük a Castelvecchio nevű várat, amit sajnos a háború alatt a németek leromboltak, de felépítették újból és a hídján egy tábla tanúskodik a történtekről. Verona gyönyörű hely, el tudnám képzelni itt az életem… Igaz, a belvárosban vannak turisták, de Firenzével összevetve kevés, igaz itt, Bolognában alig akad egy-egy busznyi ember.
Fáradtan bandokoltunk vissza a vasútállomásra, ahol hamarosan egy teherszállító vonat gördült be és egyenes az orrunk előtt megállt egy magyar vagon… Tényleg igaz a mondás, mindenhol ott vagyunk.
Magyar vagon. 🙂
Végül két linket osztok meg veletek, az első egy kis városnézés, a második, csak hogy stílusosan fejezzem be az erkélyjelenet Zeffirelli filmjéből eredeti nyelven. 🙂
Mára viszont elég ennyi, mert fárasztó dolog ám összeszedni kalandozó gondolataim. Holnap megírom a firenzei beszámolóm, de addig is jó olvasást kívánok Nektek!
A domani!
nontipreoccupare 