Oria | nontipreoccupare

Cím: Contrada S. Cosimo alla Macchia, 72024 Oria BR, Olaszország

Miserendet és egyéb információkat itt találjátok: https://www.diocesidioria.it/rw/diocesi/parrocchie/?post=santuario-s-cosimo-alla-macchia&category=oria

Oria felé vesszük az irányt a továbbiakban és az első megállónk az egykor szebb napokat is látott Szent Kozma és Damján szentélyéről lesz szó. Amikor Cosimo még pici gyerek volt, gyakran jártak ide a szüleivel, nagyszüleivel hiszen a szentély egyben igazi szórakoztató komplexum volt. Csúszdákkal, állatkerttel és persze piaccal, ahol mindenféle dolgot lehetett vásárolni. Nekem furcsának tűnt mindez, de be kell valljam, hogy megértem, hiszen a kisgyerekeket is le kell kötni valamivel, amíg a nagymama végigmormolja az imákat minden élőért és halottért egyaránt. Először tavaly ősszel voltunk itt este nyolc után a templom már zárva volt, de a templom mögé be tudtunk osonni. Sosem felejtem el, mennyire meglepődtem mikor megláttam a csúszdákat. Cosimo mesélte, hogy utoljára a nagypapájával járt itt vagy húsz éve és természetesen most rögtön le kell csúsznunk. Nem mondom, hogy nem féltem. Ki van ez találva, hogy miért kisgyerekek csúszdáznak és nem meglett felnőttek. Máshogy suhan egy 10 kilós gyerek és máshogy én. Kérem, mint akit ágyúból lőttek ki. 😀 De ez nem tántorított el minket, hogy idén ősszel is megismételjük. Szeretem a hagyományokat, minden kapcsolatban fontos, hogy legyenek saját hagyományaink. Nekünk rengeteg van és ezek között sok a furcsaság. Temetőket látogatunk és zarándok helyeken csúszdázunk.

A COVID előtti időszakban rengeteg ember látogatta ezt a helyet, ahogy fentebb is említettem zarándokhely. Hatalmas parkoló várja az ideérkezőket, külön parkoló a buszok számára. Ebből érthető, hogy valóban tömegek szoktak lenni, mégis miért ilyen népszerű ez a hely?

Először tudjuk le a kötelező köröket. Kik voltak ezek a szentek? Kozmáról és Damjánról, a korai egyház két nagy vértanú szentjéről legendájukon kívül alig tudunk egyebet, minthogy a szíriai Cirusban szenvedtek mártíromságot a diocletianusi üldöztetések alatt (303-ban). Állítólag Arábiában születtek. Ikertestvérek voltak, és mindketten a gyógyítást választották élethivatásul. Ingyen gyógyítottak, és a gyógyírt is ajándékképpen adták a betegeknek. Ezért nevezték őket „pénzteleneknek”. Mivel keresztények voltak, betegeiknek nemcsak a testét, hanem a lelkét is ápolták. Tevékenységük színtere Kilikia (Cilicia) volt. Tiszteletük már az V. században túlnőtt működési területükön. Ünnepük, szeptember 27-e, a VII. században került a liturgikus könyvekbe. Úgy tartják, hogy első római templomuk fölszentelésének a napja volt ez. (1969-ben Róma egy nappal korábbra tette névnapjukat.) Különösen a keleti egyház tartja nagyra őket, de mint az orvosok, felcserek és borbélyok (Kozma), valamint a patikusok patrónusai (Damján), no és persze a betegségekben szenvedőké, a járvány sújtotta vidékek lakóié, egy időben nyugaton is népszerűségnek örvendtek. Ebben nem kis része volt annak, hogy mint a Medici család házi szentjeit (Cosimo di Medici révén) a reneszánsz Firenze művészei sok-sok példányban megörökítették őket. Szerepkörükből adódóan elsősorban fogadalmi képeken találkozunk velük a Szűzanya kísérőiként, néha más gyógyító szentek, például Rókus és Sebestyén társaságában. Az orvosok egykorú viseletéről ismerhetők fel: prémmel szegélyezett sötétvörös talárt és kerek vörös sapkát viselnek. Attribútumaik: patikamérleg, gyógykenőcsös doboz, sebészkés, gyógyszerészmozsár és hasonlók.*

*Cosimo* igazi olasz módjára stílusosan napszemüvegben közelíti meg a templomot 😀 Nem tudom, hogy mi van az olaszok és napszemüvegeik között, de napszemüveg nélkül két lépést nem tesznek.

A szentek gyakran a betegeik álmában jelennek meg, másnapra jobban lesznek azok is, akikről az orvosok már lemondtak. Legalábbis erről tanúskodnak az felajánlott tárgyak és hozzájuk csatolt levelek, fotók, amiket egy külön épületben lehet megtekinteni. Mindenféle náció hagyott itt már valamit. Jellemző, mint ahogy a ókorban is szokás volt, hogy a hálából felajánlott tárgy a beteg testrészet szimbolízálja. Jelen esetben ezüstből készült lábak, kezek, szivek, tüdő, mell, gyomor mindenféle dolog. A másik nagy csoport a levágott fonott copfok. Talán más értéke nem volt a fiatal lánynak/asszonynak, így egyetlen ékét a haját ajándékozta a gyógyítóinak. Sok levélben olvashatjuk, hogy arany gyűrűt vagy nyakláncot küldtek, ezeket nem láthatjuk, mivel nem zárható vitrinben vannak, nyilván nem kockáztatták meg, hogy valaki elvigyen egy-egy értékesebb darabot.

Néhány a kiállított tárgyak közül.

Pugliában nagyon kedvelt szentek közé tartoznak, így az idősebb generáció tagjai között sokakat neveztek el Cosimónak vagy Damianónak ez nők esetében Cosima vagy Damiana. Cosimo nem a szent után kapta a nevét, egy másik tradíció miatt hívják így. Ez a mai napig is megszokott, hogy a gyerekeket a nagyszülők uán nevezik el. Apai nagypapáját mindenki Cosiminónak (ami a Cosimo egy becézett formája) nevezte a faluban és a családban egyaránt, hogy miért azt nem tudni, mert a keresztségben a Domenico nevet kapta. Így történt, hogy mikor ő megszülett a szülei ezt a nevet választották, hozzáteszem, hogy egy gyors döntés volt, mert a fiatalúr 34. hétre született, a szüleinek nem volt elég idejük átgondolni.

Mikor elmeséltem nekik, hogy nálunk szokás volt a apa vagy anya nevét adni a gyerekeknek megborzadva néztek rám. Na de aztán, amikor elmondtam, hogy házasság miatt főleg a múltban XY-névé váltak akkor aztán végképp értetlenül néztek rám. Ebben én egyet is értek velük, ez nekem sem tetszett sosem, sosem tudnám elhagyni a keresztnevem, része az identitásomnak. Ha már itt tartunk az sem szokás, hogy a feleség felvegye a férje vezetéknevét. Sok félreértést okozhat, hiszen a férjedet a testvérednek vagy az unokatesétvérednek gondolhatják.