Sono qui due giorni fa…

Ma megtörtént az, amitől igazán otthonomnak tudom majd tekinteni Bolognát. Eltettem a térképet. 🙂 Az emlékezetem és a megérzések alapján sétáltam a központban. Két nagy felfedezést tettem. Az első egy 1-2 eurós bolt pont a 17-es busz utolsó előtti megállójában.  Vicces dolgokat lehet ott kapni…  A másik, ahova nem is mertem még bemenni, meg kell ugyanis várnom az ösztöndíjam…, egy Második reneszánsznak nevezett könyvesbolt, ahol 1, 2, 3 euróért árulnak könyveket… Hm. Majd ha megérdemlem. 🙂

Ma volt a találkozóm a professzor asszonnyal. A tanszék a harmadik emeleten van… Lehet, hogy létezik egy íratlan szabály, hogy a klasszika-filológia tanszékeket a lehető legmagasabbra kell tenni? A tanári szobák számára építettek még egy félemeletet is. Biztos, ami biztos. Funaioli asszony nagyon kedves, és nem beszél gyorsan. Megdicsért, hogy már most milyen jó szinten áll az olaszom, már csak tényleg arra van szükségem, hogy sokat beszélhessek olaszokkal, de erre ez a megfelelő hely. Bókolnak, folyton. De azért meg lehet szokni. 🙂 Kérdezte, hogy jártam-e már az Erasmus irodában, mondtam, hogy még nem, akkor felpattant és nekiállt telefonálni. Majd “andiamo” felkiáltással már rohantunk is le. Igen, mert az iroda 11:15-kor bezár. Micsoda időpont, nem? Persze később még kinyit, azt hiszem egy egész órácskára. Ott is megkönnyebbülve lélegzett fel a hölgy, miután aggódva megkérdezte:” parli l’italiano?” És a válaszom az volt, hogy:” Si’, un po’.” Nagyon tudják értékelni, ha az anyanyelvükön beszélsz, és voltaképp igazuk is van, hiszen az irántuk tanúsított tiszteletadásnak nem kis foka, ha megtanulod a nyelvüket. Kissé töröm még, sőt néha csúnyán összehúzná a szemöldökét az, aki korábban már hallott olaszul beszélni, de ma egy nagyon szép potenciális feltételes mondatot raktam össze, úgyhogy büszke voltam nagyon. 🙂

Az Erasmus irodában egy időpontot kaptam holnapra, akkor megkapom az összes szükséges dokumentumom.  Nem gondoltam volna, hogy itt hamarabb sikerül elintézni a papírmunkát mint otthon. Nem tudom felvenni a kurzusokat, mert otthon nem hajlandó valaki meghirdetni… Nagyon mérges vagyok, mert ismerem a munkatempóját az illetőnek és mellette minden általunk lassúnak titulált mediterrán nép precíz németnek tűnik…

Majd visszamentem a professoressához, aki volt szíves bemutatni Renzo Tossinak, aki elvileg a kinti koordinátorom. Kedvesnek tűnt, majd meglátjuk. A következő hely a könyvtár volt. Szabály szerint otthon éreztem magam. A megszokott nevek, auktorok, kézikönyvek mellett állni… Bár, ahogy hallottam, kicsit a könyvtáros kénye-kedve szerint vannak a könyvek sorban, de majd csak kiigazodom. Hatalmas, több szintes könyvtár… Látnotok kellene!

A túrám után elégedetten sétáltam vissza a buszhoz. Út közben vettem egy fagyit, mert az olasz fagyi, az csak olasz fagyi. Megkóstoltam a pisztáciát. Hát… nem lesz a kedvencem. De a samurai, és a due torri nem rossz. : ) Utóbbi biztos, hogy csak itt kapható.  A nem ebédeléshez elég gyorsan hozzászoktam, de helyette kis lakomát csapunk, olyan szegényesen, de vidáman. 🙂

Tegnap meghívtam egyetlen ismerősömet, Arsent, hogy egyen velünk és tortázzon velünk, szóval volt szülinapozás. Ma már együtt mentünk el vásárolni, mert megbeszéltük, hogy ha főzünk úgy sokkal olcsóbban kijövünk.

Arsen nagyon gyors, ma csak átrohantunk és máris kezünkben volt minden: pasta tagliatelle, pesto és a ruccula saláta. Itt álljunk meg egy kép erejéig:

Tagliatelle. Helyi tésztaféle. A történet szerint Zefirano egy bolognai szakács találta fel 1487-ben, amikor Lucrezia Borgia esküvőjére készítette az ételeket. A tészta formáját Lucrezia hosszú szőke haja ihlette. A valóságban ezt a történetet 1931-ben egy bolognai humorista, Augusto Majani találta ki 1931-ben.

A ruccola salátát ők nagyon szeretik, de már én is kedvelem. Kicsit karakteresebb az íze, mint az általam megszokottnak.

A hipermarketban van egy úgynevezett cassa piu’, amelyet bárki igénybe vehet, ha kevesebb mint 15 dolgot vesz. Saját magadnak kell “lehúznod” (elnézést a szaknyelvért) az árut, majd választhatsz, hogy mivel fizetsz. Néha a gép azonban túl gyors, vagy mi voltunk gyorsak nem tudom, de tény, hogy 1,10 euróval többet fizettünk. Arsen, aki nem hajlandó megszólalni olaszul odament reklamálni egy eladóhoz, aki az információshoz küldött. Ott sorszámot kellett tépni. Majd pedig a gyér olaszommal sikerült megértetni magunkat és vissza is kaptunk majdnem 10 eurót, csak a becsületesség megszólalt… De ez volt az első alkalom, mikor valakit én segítettem ki az olasz tudásommal.

Most azonban megyek és egy kicsit nyelvtanozom, mert holnap szóbelizem. Kicsit félek, de tudom: non ti preoccupare… 🙂 Szorítsatok 12:30 és 15:00 között.

Allora ci vediamo presto!

Questo giorno e’ il mio comlpeanno.

Ha nem is tudtam volna a rengeteg üzenet és üdvözlés megtette a magáét. Mindenkinek köszönöm! 🙂

Valóban, ma van a szülinapom. Az első, legalábbis, amit Olaszországban töltök. Ma elhatároztam, hogy igenis jól fogom érezni magam, még akkor is, ha egész nap egyedül kell lennem. Persze az este ez alól kivétel, mert vettem egy kis tortácskát, amit megosztok majd Reginával  és Arsennel. Magamnak talán nem vettem volna, de így mint diplomáciai kiadás könyvelhetem el. Iszonyúan türelmesek velem, pedig nem vagyok egy gyorsvonat. Azt már belátták, hogy megértek szinte mindent, amit mondanak, de több napi hideg élelem szükségeltetik arra az időre, míg kibököm a választ, ezért inkább kérdezek. Mindenfélét. Ez amúgy sem áll messze tőlem.

De térjünk át a napom részleteire. Az éjszaka többször felriadtam, mint a múlt éjjel  a buszon, pedig most ezerszer kényelmesebb volt a fekhelyem.  Mindegy, meg kell szokni ezt is. A viszonylag korai kelés a takarítószemélyzet miatt volt. A takarítószemélyzetet még nem láttam, de az a hír járja, hogy nem is fogom, mert csak abban az esetben jönnek be a szobába, ha a lakók elhagyták azt. De van egy bökkenő. Nem mondják meg, hogy mikor érkeznek, csak annyit lehet tudni, hogy 9 és 15 óra között valamikor. Szóval, ha szeretnél tiszta szobában lakni, akkor el kell menned egy kis időre. Nyilván én tudtam hova menni, de sokakat láttam laptoppal a kezükbe a lépcsőház felé tartani, őket már nem érdekli annyira Bologna…

A mai első sikeres párbeszédem egy tabaccheria eladójával folytattam. Először is közöltem vele, hogy külföldi vagyok, aminek ő nagyon megörült. Azt hiszem ez általános tendencia, kedvelik a külföldieket. Majd vettem egy havi helyi BKV azaz ATC bérletet, ill. négy jegyet, mert elmondta, hogy a bérletet csak szeptember 1-jén érvényesítsem. Majd a 17-es busszal a Piazza Rooseveltre mentem, ahonnan útját vette a kirándulásom. Hat órán át jártam az árkádos utcákat, melyeket hamar kiismer az ember. Egy térképpel a kezemben, bátran nekivágtam, hiszen tudtam, hogy el nem tévedhetek. Szűk utcácskák, de a középkor logikája szerint. Sok szépet láttam, ezekről készítettem képeket is. Az első turista célpont a Fontana del Nettuno. Hm… hát igen.

Fontana del Nettuno

Hogy hol járt az esze Giambologna da Douay esze, mikor ezt kiötölte?

Incredibile...

Na szóval, igen, ahonnan folyhat a víz, onnan folyik is… Kedvelt találkozási pont, ahogy látom, rengetegen ülnek a szélén, vagy a szomszédos épületek lépcsőin.

Szerettem volna bemenni a Basilica di S. Petronioba, de sajnos, ma a meleg miatt ujjatlant viseltem és ezért nem lehetett. Épp felújítják, de még lesz időm megnézni máskor is, talán, akkor már fedett lesz a vállam… Egyébként nem elviselhetetlen a meleg, fúj egy kis szellő és az árkádok alatt mindig van árnyék is.

A következő célpontom az egyetem volt, azaz a klasszika-filológia tanszék. Holnap oda kell mennem 11-re szerettem volna tudni, hogy mennyire van messze. Az egyetem hirtelen kezdődik. Egyszerre csak úgy ott terem. Az egyik facolta’ itt a másik facolta’ ott. Kíváncsian várom a holnapi találkozót a professoressával. Érdekességként elmesélem, hogy mi történhet az ember lányával, ha egy kicsit nem figyel. Egy lány nyomott egy szórólapot a kezembe és igyekezett beszervezni valahova. Mondtam, hogy nincs mobilom, akkor elég volt neki, ha odaadhatja a szórólapot. Elfogadtam. Azt hiszem egy ifjúsági marxista-leninista szervezet próbálkozott nálam. Hm… a vörös város. 🙂

Az utolsó program a Museo Civico Archelogico di Bologna volt.  A kiállítás csodás lenne, ha jól helyeznék el a tárgyakat. Kicsit úgy éreztem mintha az ötvenes évekbe pottyantam volna, poros és sárgás cetlik gyér megvilágítás… Egy üveges zárható szekrénybe bepakolva a görög vázák, mintha a nagymama pincéjében járnánk… Csak a befőttek helyett vázák sorakoznak. De a leletanyaga lenyűgöző egyébként. Kis füzetemmel leírtam az olyan szavakat és kifejezéseket, amik hasznosak lehetnek számomra a későbbiekben.

A múzeum hamar bezárt, valószínűleg nem tudják megoldani, hogy a négy teremőr mindenhol ott lehessen. Egy paninit ebédeltem spórolunk, persze csak azért, hogy egy szótárt vehessek magamnak. De az tényleg kellett. Egynyelvű. És hasznos. 🙂 De azért megnéztem, hogy mennyi egy magyar-olasz szótár… Csak fájdítom a szívem vele…

Jó hosszú volt az út vissza a Piazza Rooseveltre. És ott várt a legmeglepőbb kalandom mára. A buszsofőr.  Kérdeztem tőle a bérletemről, ő is elmagyarázta, aztán egész másról szeretett volna beszélni… Közölte velem, hogy kedveli a magyar nőket. De úgy általában is kedveli a nőket. Egy grazie elhagyta a számat, de mit is lehetne erre mondani. Beszélgettünk a buszsofőrök hányattatott életéről itthon, mennyit keres stb. Miután eloszlattam a kételyeit afelől, hogy milyen nyelven beszélnek nálunk, ti. a törököt mindenáron bele akarta venni. De aztán kijavította magát, miszerint a törököt Bulgáriában beszélik. Hagytam, fogalmam sincs hogy mondják olaszul, hogy a bolgárok bolgárul beszélnek…  Majd kérdezte, hogy egyedül vagyok-e Olaszországban, mondtam, hogy igen, ráadásul ma van a szülinapom. Ez az infó akkora lavinát indított el, hogy a végén kaptam észhez, mikor már a skype elérhetőségemet kérdezte. Kérlek, ne vessetek meg érte, két opció közül ez volt a legjobb. Ugyanis elhívott, hogy este menjek el vele valahová, mert nem lehetek egyedül. Mondtam, hogy nem is leszek, mert felhívom a családom. Erre visszaperdült a fülkébe, előkapta a telefonját és mondta, hogy hívjuk fel őket most. Na ekkor mondta, hogy skype-on értekezek majd velük és ezután már csak egy pillanat volt, hogy elkérje az elérhetőségem. Ezek az olaszok…

További képeket a facebook adatlapomon találtok.

Ciao.

És elkezdődött…

Itt ülök Bolognában, nehéz elhinni, de ilyenkor mindig körbenézek és rájövök, hogy ez a 216-os szoba, nem ugyanaz a 216-os szoba, ami már olyan ismerős és amit egy jó ideig nem is fogok látni. Számos különbséget fel tudok sorolni:

• Ez Bolognában van, nem Budapesten, ez elenyészőnek nem mondható különbség. 🙂
• Kb. háromszor akkora, mint az otthoni.
• A szobában van víz. Ráadásul külön zuhanyzó, amelyben van egy bidé is. Hm… ez már nagyon nyugati. 🙂
• Van főzősarok. Na, igen per pillanat nagy hasznát nem veszem még, de majd eljön ennek is az ideje. 🙂
• Akkora az asztalom, hogy csak na. Kb. 1 m 80 centi hosszú, egy ilyent szeretnék otthonra is.

Ma nem sok mindent csináltam, mert az alvásigényem kielégítése sok időt elvett. Miután a takarító néni felkeltett, hogy az ágyneműm kicserélje, elmentem bevásárolni. Annyira közel van a bolt, hogy furán is hatott a szobatársamnak a hosszú távolmaradásom. De hihetetlen miket lehet ott kapni, csak róttam a sorokat, hogy tanuljam a hétköznapi kifejezéseket. Hasznos dolog a vásárlás. 🙂

Néhány szó essék a szobatársamról is: Reginanak hívják és meglehetősen jó viszonyt ápol egy Arsen nevű örmény ragazzoval… Vele egyébként angolul kell beszélnem, kivéve mikor nem jön össze, és közlöm vele, hogy you are very gentile… Igen, szerintem ilyenből lesz még egy pár… Amúgy nincs ezzel se gond, mert ő érti az olaszt, csak nem szereti (???)  és ezért nem beszéli. Ennél több hibája ne legyen.  Ettem velük cocomero-t, azaz görögdinnyét. Megmutattam nekik, hogy itthon én késsel hogyan eszem, egyrészt, mert jó módszer arra, hogy végre kimondhassam a coltello szót, másrészt, mert ők villával eszik. Szeretem különbségeket.

Összességében izgalmas lesz ez az időszak számomra, jó magam meg kedvelem a kihívásokat, de ma nagyon hiányzott az otthon biztonsága… Mégis örülhetek, hogy ennyi embert hiányolhatok, hiszen ez csak azt jelenti, hogy valamit jól csinálok… Kedves érintettek, ne felejtkezzetek meg rólam, tessék írni, hívni, sőt galambot is fogadok, ha arról van szó.

Holnap felfedezőtúrára megyek a belvárosba. Este talán képeket is tudok majd mutatni.

Buonanotte!